Határtalannak ható hitem visz el
Távolra hol még sosem járt senki sem.
Csak a magányba fojtott elme járhat át
Ahol könnyek nyújtják meg a láthatárt.
De hogy miért csak Téged lellek ott titok,
Tán csak mert leginkább Rád hasonlítok
Vagy mert ősi félelmem Tőled az ok.
Hitem veszettül elvesztegettem már,
Ha épp jól vagyok szűkül a láthatár.
S emléked dereng csak hű Egyetlen Egy-
Mondom mint a vándor mielőtt elmegy.
De hogy miért csak Téged lellek ott titok,
Néha letagadom: Rád hasonlítok,
S már tudom, de el nem mondom mi az ok.
