Volt egyszer egy élet,
azt hittem, enyém lesz.
Volt egyszer egy álom,
most is vakon várom...
Volt több édes pillanat,
de csak múlt, s pár könny maradt.
Nekem egyszer Te is voltál,
de félek, mi köztünk volt, holt már.
Álmodtam, éltem két lélegzet között,
a lelked egy darabja szívembe költözött.
Mindegy, hogy évtizedek vagy napok,
boldogságot én csak veled kapok.
Csak végre veled tölthessek egy napot,
én otthagynék érted csapot-papot.
Csak élj, szeress és létezz velem, Kedvesem,
nem tettem, most már megbecsülnélek rendesen.
Van hiba, mi tényleg végzetes?
Tényleg véget érhet a szeretet?
Az emlék hamis, a vágy tényleg halott?
Ami a miénk volt, mára elkophatott?
Mi lenne, ha csak egy napra
eltűnne a világ, és egy esélyt adva
álomból fakadó lélegzetet véve,
a lelkem beléd költözne csak egy kicsit, végre...
Mindegy, hogy évtizedek vagy napok,
boldogságot én csak veled kapok.
Csak végre veled tölthessek egy napot,
én otthagynék érted csapot-papot.
Csak élj, szeress és létezz velem, Kedvesem,
nem tettem, most már megbecsülnélek rendesen.
Élethelyzetek, családok, átkok, hamis utak,
ellenségek — szívem csakis téged kutat.
Érdemlek egy esélyt, vagy teremtsek magamnak?
A tiéd már megvan.
Én akarlak.
Magamnak.