Egy 15 éve írt versem, aminek a címére már nem emlékszem, de anno megjelent a Kisalföldben és én annyira büszke voltam...

*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.
*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.
*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.
Jajj de jó, hull a hó,                                                    *.*.*.*.*.*.*.*.*.
Siet a szánkó messze,                                                 *.*.*.*.*.*.*.*.*.
Így van, egy téli este                                                   *.*.*.*.*.*.*.*.*.
Jajj de jó, hull a hó.                                                    *.*.*.*.*.*.*.*.*.
Aztán jő a reggel,                                                       *.*.*.*.*.*.*.*.*.
Fehér tájra kel fel.                                                      *.*.*.*.*.*.*.*.*.
Ablakomban minden,                                                 *.*.*.*.*.*.*.*.*.
Cukrom, csokim, filcem.                                            *.*.*.*.*.*.*.*.*.
Hát ezt ki tehette oda?                                               *.*.*.*.*.*.*.*.*.
Csak egy árnyék libbent tova.                                    *.*.*.*.*.*.*.*.*.
*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.
*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.
*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.